Akvarisztikai alapfogalmak : 

                        Amiket feltétlenül tudnod kell !!!

 1.Előkészületek a halak telepítésére:

 Mielőtt belevágnál az akvarisztikába, szükséged lesz néhány fontos alapismeretre. Ha az akváriumod felszereléseit jól válogatod össze, megfelelő élőlényeket választasz és kivárod hogy a biológiai egyensúly kialakuljon az akváriumodban a halak érkezése előtt, akkor egy kis munkával, odaadással és törödéssel, gyönyörű akváriumod lehet, problémák nélkül. Egy okosan és helyesen összeállított akvárium hetente alig egy óra foglalkozást igényel, és az elhasznált vízen, áramon és haltápon kívül szinte nincsenek is más költségei. Viszont ha valamilyen felszerelést elspórolsz, vagy nem a megfelelő halakat, növényeket választod, fölösleges vegyszereket használsz, akkor az akvárium rendesen meg tudja keseríteni az életedet és a megtakarított összeg többszörösét költheted később a hibák kijavítására. Zavaros víz, algásodás, betegségek és halpusztulás, bomló növények, ezek mind tipikus tünetei egy rosszul összeállított akváriumnak. Egy kis előzetes olvasgatással ezek nagy része megelőzhető! 

Kezdő akvaristák gyakran türelmetlenül megszerzik első halaikat, és sietősen betelepítik az akváriumot. Ez a sietség azonban nagy bajt okozhat ha a medence körülményei még nem állandósultak, alkalmatlan lehet az állati életre. Mielőtt a halakat beletennénk, meg kell várni, amíg az akváriumban kialakul a megfelelő vízi környezet és meg kell róla győződni, hogy minden tökéletesen működik. Egyszerüen fogalmazva, meg kell várni amig kialakul a biologiai egyensuly az akváriumban. A halakat fokozatosan kell betelepíteni, hogy elkerüljük az új szűrő túlterhelését, amelyen még alig telepedtek meg a hasznos baktériumok. Győződjünk meg róla, hogy a betelepítendő halak száma megfelelö a medence mérete alapján számított értéknek!

AZ AKVÁRIUM ÉRÉSE: Az újonnan beüzemelt akváriumok nem alkalmasak állatok tartására mindaddig, amíg ki nem alakul bennük a nitrogén körforgása. Az első héten  a víz ammóniakoncentrációja olyan magas lehet, ami a halak pusztulását okozza. Ahogy az ammónia koncentrációja csökken (gyakorlatilag két hét múlva eltűnik), a mérgező nitritek egyre nagyobb mennyiségben alakulnak ki, az üzembe helyezést követő egy honapig, majd a következő héten  a nitritek gyorsan ártalmatlan nitrátokká alakulnak. Csak ezek után áll be az egyensúly, ezt követően lehet betelepíteni halakkal a medencét. Az érési folyamatot úgy lehet lerövidíteni, hogy egy másik, "érett" akvárium vizét használjuk fel, vagy az új szűrőket "beoltjuk" egy használt szűrő anyagával, vagy bármilyen már más akváriumban volt, már biologiailag beérett anyagok használatával. Még ekkor is meg kell várni, amíg a víz kémiai mutatói megfelelően alakulnak és állandósulnak, csak azután jöhetnek a halak. Az édesvízi akváriumokban a növények elősegítik a medence érését, mert megkötik és átalakítják a káros anyagokat (sókat, gázokat), főként a nappali órákban. A tengeri akváriumokban a mérgező fehérjék is problémát jelenthetnek, amíg ezek koncentrációja nem stabilizálódik, naponta kétszer ürítsük ki a fehérjeszűrő tartályából az összegyűlt habot. Az érett akvárium a halak számára is jobb. A szívós, nitriteket elviselő édesvízi halakat az érési folyamat korai szakaszában, 14-20 nap múlva már be lehet telepíteni az akváriumba, amikor már az ammónia eltűnt a vízből. A nitrittűrő fajok közé tartozik néhány elevenszülő fogasponty, elsősorban a plattik és a mollik, a harcsa fajták, valamint a kék gurámi. Figyeljünk a veszély jeleire, a test és az úszók szokatlan változásaira, ha a halak kibírják ezeket a kezdetleges körülményeket, anyagcseretermékeik elősegítik a hasznos baktériumok elszaporodását a szűrőágyban. A tengeri akváriumokban egy teljes legalább 36 napos ciklusnak le kell játszódnia, mielőtt bármilyen halat vagy gerinctelen állatot betelepítenénk, az érzékeny fajokkal pedig még legalább további egy hetet érdemes várni. Az érési időszakot ki lehet használni a felszerelés működésének megfigyelésére és hatékonyságának ellenőrzésére. Szabályozzuk be a termosztátot, ha nem megfelelő a hőmérséklet. Ellenőrizzük a külső szűrők szigetelését, a szűrőket kezdettől fogva kell üzemeltetni, ezért a medencevízzel egyszerre érnek meg. Ellenőrizzük a víz minőségét, mérjük a savasságot—lúgosságot (pH), és a vízkeménységet (gH, kH), mielőtt a halakat betelepítjük. A tengeri és a félsósvízi akváriumokban a víz sűrűségét is ellenőrizni kell. Uj akváriumban kerüljük a tuletetést, mert az káros vagy akár végzetes lehet halaink és a szüröbaktériumok számára is.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG: Az akváriumban rendkívül behatárolt az élőlények rendelkezésére álló tér: ha csak egyetlen hal van a medencében, akkor is sokkal nagyobb az állománysűrűség, mint a természetes vízi környezetben. Az akvaristáknak azt a kényes egyensúlyt kell megtalálni, amikor a medence még nem zsúfolt, alkalmas az állati életre. A túlzsúfolt akvárium megfelelő szűrését és oxigénellátását nagyon nehéz biztosítani, a betegségek gyorsan terjednek, a víz kémiai minőségének állandósága nem tartható kézben. A halak agresszívek lesznek, a gyengébb példányok szenvednek a többiektől. Az állománynagyság megfelelő vízmozgással és erős szűréssel kissé növelhető. Nem szabad azonban mindent a műszaki berendezésekre bízni, egy túlzsúfolt akváriumban bármilyen üzemzavar végzetes lehet. Az sem utolsó szempont, hogy egy tágas, néhány egészséges halnak otthont nyújtó akvárium sokkal szebb látványt nyújt, mint a halakkal telitömött medencék. Vigyázzunk hogy milyen halakat társitunk egy akváriumban, ha azt akarjuk hogy problémamentesen, boldogan éljenek egymás melett. Csak olyan fajokat tartsunk együtt amelyek azonos körülményeket szeretnek és amelyek nem nézik csemegének egymást.

(Szöveg: Madonna Boszorkány, Balázs László, Nemes Béla Szabolcs)

(Kép: Orbán Mónika Angéla) 

2.A biológiai szűrés: 

Az akvárium legfontosabb résztvevői a szabad szemmel láthatatlan baktériumok! Ők végzik az akvárium biológiai szűrését. Mindenhol megtalálhatók az akváriumban. A vízben, a talajban, a szűrőben, a csöveken, mindenhol. Ha ők jól érzik magukat, az akvárium összes többi lakója is. Azonban ha valami gond van és a számuk vészesen megcsappan, az akvárium egyensúlya kártyavárként dőlhet össze.Kezdő (felkészületlen) akvaristák követik el a hibát, hogy az akváriumot berendezik, feltöltik, és zutty bele a hal. Az eredmény: a halak gyors elhalálozása és újabb nagyobb pénzösszeg a kereskedőnél hagyása. Az újabb sikertelen próbálkozás, pedig a hobby végleges elhagyásához vezet. Felmérések szerint a friss akváriumba eladott halak 60%-a az első 30 napban elhalálozik. Továbbá a kezdő akvaristák 2/3-a 1 év után felhagy a hobbyval. Nagy valószínűséggel a tudatlanság okozta sikertelenség kedvetlenít el nagyon sok kezdőt a haltartástól. A halakkal valo benépesités elött, elöbb meg kell várni amig kialakul az akváriumban a biologiai egyensuly és a nitrogén körforgás. Ez akár hetekbe is telhet. Addig nem szabad halat tenni az akváriumba. A folyamatot fel gyorsithatjuk ha egy már jol müködö akváriumbol vett biologiailag érett vizzel be oltjuk az uj akvárium vizét. Szinte minden esetben a halak halálát a nem megfelelően érett akvárium és az abban felgyülemlett mérgezö anyagok koncentrácioja okozza. Ezen belül is a legmérgezőbb vegyület, az ammónia (NH3), mely az esetek döntő többségében felelős az állatok haláláért és persze egy másik folyamatért, az algásodásért. 

Az ammóniamérgezés tünetei : a halak normálisan úsznak, de hevesen lélegeznek. Majd később a vízfelszínhez közel úsznak, és rendszertelenül, néha görcsös módon kapkodják a levegőt. Ilyenkor is heves még a levegővételük. Egyre kevesebbet mozognak, megülnek egy félreeső sarokban, magukba fordulnak, apatikusak lesznek, majd teljes színezetükben pusztulnak el. A kopoltyúfedő lilásra is színeződhet. Ezeknek a szimptómáknak az észlelésekor ajánlott azonnal ammónia, és pH mérés, majd a gyanú beigazolódásakor sürgős beavatkozás, amik közül a leghatékonyabb a ph érték gyors lesüllyesztése lehet, ami a mérgező ammónia(NH3) ammóniumba(NH4+) való átalakulását eredményezi. A másik igen mérgező nitrogénvegyület a nitrit NO2. Gátolja az oxigénfelvételt a vörösvérsejtekben, ezáltal a halak fulladásos halálát okozza. A tudatos akvarista abban különbözik a kezdő és felkészületlen akvaristától, hogy tudatában van a nitrogén-ciklusnak. A siker kulcsa, a szűrőben és az aljzatban elszaporodó nitrifikáló baktériumok megfelelő mennyiségben való jelenléte. 

A Nitrogén körforgás: A nitrifikáció folyamata: A nitrifikációban két baktérium faj vesz részt, a Nitrosomonas bacik, akik nekiállnak és az ammóniát(NH3) oxidálni kezdik . Első körben ammónia oxidációjakor hidroxil-amin (OH-NH2) keletkezik, majd a következő lépésben nitrit (NO2), majd a Nitrobacter fajok a nitritet (NO2) nitráttá (NO3) alakítják. A nitrifikálo baktériumok lassan reprodukálódnak más baktériumokhoz képest. Az egyedszám megduplázódásához 13-20 óra szükséges, míg a heterotróf baktériumok ugyanezt 20 perc alatt megteszik. Ezek után könnyen belátható, hogy egyrészt nagyon kell vigyázni rájuk, mert nehezen szaporodnak el, másrészt sok idő szükséges a megfelelő mennyiség kialakulásáig. A nitrifikáló baktériumok képesek nagyon sokáig életben maradni spóra állapotban mindaddig, amíg egy megfelelő környezetben ki nem kelnek. Tehát a beoltás akár a levegőn keresztül is megtörténhet. A nitrifikáló baktériumok Nitrosomonas és Nitrobacter fajokból állnak. A Nitrosomonas baktériumok felelnek az ammónia bontásért (NH3), míg a Nitrobacterek a nitrit bontásért (NO2) Ezek kicsit különböző értékeken érzik jól magukat. Az ideális körülmény, ha mindkét faj jól érzi magát. A Nitrosomonas optimális környezete pH 7,8-8.0. A Nitrobactereké 7,3-7,5. A pH 6,5 alatt már nagyon lelassul a nitrifikáció és pH 6.0 alatt teljesen le is áll. A Nitrosomonas fajok az érzékenyebbek, ők már pH 7.0 alatt lassulnak. Tehát pH 7.0 alatt figyelni kell az ammónia(NH3) felhalmozódásra. Azonban azt érdemes megjegyezni, hogy "szerencsére" pH 6,5-nél már szinte nincs ammónia a vízben. Ilyenkorra átalakulnak ammóniummá(NH3+), mely sokkal kevésbé toxikus a halakra nézve. Egy hatékony éjszakai levegőztetéssel megemelhetjük éjszakára a víz pH értékét (és oxigénszintjét) és ezzel sokat segíthetünk a baktériumoknak, hogy másnap ismét megerősödve birkozzanak meg a lebontásra váró nitrogén vegyületekel. 

Oldott oxigén: A nitrifikáló baktériumoknak nagy szükségük van a vízben oldott oxigénre. 2 mg/liter értéknél alacsonyabb szintnél a a nitrifikáció leáll. Az alacsony oldott oxigén szint, a nitrobactereket erősebben sújtja, mint a nitrosomonasokat. 

Működés:Az összes Nitrosomonas faj ammóniát (NH3) bont, ezzel nyerve energiát. Az ammónia(NH3) először hidrolizálják (NH2) , majd oxidálják nitritté (NO2). Az így keletkezett nitritet (NO2-t) a Nitrobacter fajok oxidálják nitráttá (NO3) így nyerve energiát. 

Szín és illat: A nitrifikáló baktériumok vöröses(Nitrosomonas) és barnásfekete(Nitrobacter) színűek. Általában a víz kellemes, nem bántó "dohos" szagát is ők okozzák. A szűrőanyag elszíneződését is ők okozzák.

Érzékenység: Minden nitrifikáló baktérium faj érzékeny a klórra és a kloraminra. A nitrifikáló baktériumok fényérzékenyek. Különösen a kék és az UV fény zavarja őket. Ha már elfoglalták a biólógaiai szűrőközeget és azon nagy kolóniákat alkotnak, az akváriumban használt UV és kék fények nem okoznak akkora a kárt a teljes állományban, hogy az akvárium egyensúlyán ez érzékelhető lenne. A fent leírtakból jól látszik, hogy a nitrifikáló baktériumok működése egy szűk határ mezsgyén mozog. Arra kell ügyelni, hogy extrém savas, extrém hideg és extrém oxigénhiányos környezet ne alakulhasson ki és akkor minden rendben lesz.

(Szöveg: Balázs László, Nemes Béla Szabolcs)

(Kép: Nemes Béla Szabolcs)

 3.Mekkora is az akkora? 

Mekkora is az akkora?

 A legkisebb, 10 liter alatti akváriumokat piko akváriumnak nevezzük. Halak ivatásához, gyogyfürdös karanténozáshoz és kísérletező kedvű de már hozzáértö akvakertészeknek való méret. Rendkívül nehéz fenntartani őket, a szép növényzet létrehozása igazi kihívás ekkora helyen. 

A 10 és 40 liter közötti méretet nano akváriumnak hívjuk.

Az EU-s állatvédelmi törvények szerint tilos 30 literesnél kisebb akváriumban kifejledt gerinces állatot tartani!!! A hal is gerinces állat!!!

Az EU-s állatvédelmi törvények 30 liter fölött engedik csak a (kifejlett) gerinces állatok tartását. 30 liter alatt csigákat, garnélákat, egyéb gerincteleneket és ivadékhalakat nevelhetünk.

30 liter fölött tarthatóak az úgynevezett nano halak, ezek igen kisméretű és békés fajok, amelyeknek 50 liter alatt is lehet biztosítani az igényeit.

Az átlagos kistestű fajok általában minimum 50 literes életteret igényelnek!

A nagy testü halak pedig már több száz literes akváriumot is igényelhetnek. Az extra nagy méretü halak tartásához pedig akár több ezer literes akvárium is szükséges.

A gömb, henger, vagy serleg alakú akváriumot tiltja az állatvédelmi törvény! 

Tehát, egyszer s mindenkorra értsük meg, hogy adott méretü halakat a nekik megfelelö méretü akváriumban tartsunk! Ne csináljon senki olyan ökörséget hogy például Aranyhalat gömbakváriumban tartson! Gondolom a lényeg érthetö mindenki számára! 

(Szöveg: Madonna Boszorkány)

4.Az akvárium karbantartása: 

a) -Egy helyesen felszerelt, átlagos méretű, jol müködö, akvárium karbantartása nem jelent többet heti egy óra munkánál. Sokan gondolják úgy, hogy az akvárium gondozása bonyolult és időigényes, és ezért minél kisebb akváriumot választanak. Ez egy alapvető tévedés, ami az állatok egészségét is veszélyezteti. Ugyanis egy akvárium minél nagyobb annál könnyebb karbantartani és annál jobb benne a biologiai egyensuly, igy a halak számára is kedvezöbb életfeltételeket nyujt egy kicsi akváriummal szemben, amelyben a biologiai egynsuly törékeny és a halak tulzsufoltsága áll fent.

Ideális esetben az akvárium gondozása a halak etetéséből, heti vagy kétheti részleges vízcseréből, talajtakarításból és a szűrő időnkénti karbantartásából áll. Ha problémamentes akváriumot szeretnénk, akkor be kell tartanunk az akvárium méretére, a halak mennyiségére és a szűrésre vonatkozó szabályokat, és a karbantartás egyszerű feladat lesz.

 b) -A rendszeres vízcsere: 

Gondoljunk csak bele, hogy milyen különbségek vannak egy természetes élővíz és egy épített akvárium között. Persze a sok különbség közül hamar rájövünk, hogy egy akvárium esetén igen csekély a természetes vízutánpótlás, amit eredeti környezetben az esővíz és a betorkolló patakok biztosítanak. Ezt kell nekünk is biztosítani egy zárt rendszerben.

Halaink számára az egyik legnagyobb veszélyforrást a nitrát, ammonia és más káros anyagok felgyülemlése okozza. A növényeink és szűrőberendezéseink nitrát csökkentő feladatai mellett a legjobb megoldás, ha időközönként leszívunk az akvárium "elhasznált" vizéből, és friss vízzel pótoljuk. Így nagyobb eséllyel tudunk optimálisabb környezetet biztosítani a halaknak, és csökkenthetjük a megbetegedés kockázatát.

 A vízcsere ideális mennyisége és gyakorisága az akvárium méretétől, a halak számátol, stb., függ. Például egy nagy akváriumban, melyben sok az élö növény, kevés benne a hal, kis méretü halak vannak benne, jo a szürése és tökéletes a biologiai egyensuly természetes hogy ritkábban és kevesebb vizet kell cserélni mint egy tulzsufolt kis méretü akváriumban. Személy szerint én kéthetente szoktam nagyjábol 10-20 %-os, talajporszivozással egybekötött vizcserét végezni és ezt szoktam ajánlani egy átlagos karbantartáshoz, de mint már mondtam ez akváriumonként változhat. Mert minden akvárium más.

A vízcsere során a halakat nem kell kifogni, sőt, ez kifejezetten kerülendő. A vizet csak egyszerűen csővel leszívjuk, közben ezzel egyszerre a talajbol is kiporszivozzuk az esetleges lerakodásokat.